Az előfizetett csoportba nem minden nap érkezik tipp, és előfordulhat az is, hogy több nap egymás után sem küld tippet a tippadó. Ennek több oka is van. A legtöbb mérkőzés a hét második felében illetve hétvégén van, ezért a hét első felében jóval kevesebb tipp érkezik, illetve a célunk nem az, hogy minél több tippet fogadjunk meg, hanem inkább csak azokat, amelyek tényleg komoly értéket hordoznak. Természetesen a tippadó is tarthat szünetet, vagy épp lehet, hogy jóval kevesebb bajnokság fut, azok közül amiket ő követ. 


A Telegram applikációba érkeznek a tippek, amelyeket előfizetés után fogunk megkapni. Gondoskodjunk arról hogy telefonunkon folyamatos legyen az adatátvitel és a kapcsolat a szolgáltatóval. Figyeljünk arra hogy a csatornákat ne némítsuk le, és hogy az értesítési beállításokat ne változtassuk meg. 


A követett csoport aktuális havi tipptörténetét weboldalunkon tudod ellenőrizni, amelyet naponta egy alkalommal frissítünk. Ha egy adott nap nem érkezik tipp akkor a következő napon meg tudod nézni hogy volt e tipp és hogy megkaptad e azokat. (A frissítés hétköznapokon általában 12 óráig meg szokott történni, hétvégén pedig előfordulhat csúszás.) 


Ha valamilyen technikai hiba lépett fel és a mi hibánkból nem kaptad meg a tippeket, akkor természetesen jóváírjuk a kimaradt napokat! Ha 4 napig nem kaptál tippet a választott csoportban, mindenképp vedd fel velünk a kapcsolatot!